Teremtő vágyak

Meghallgatom

close

Ha szeretnél kapcsolatban maradni, csatlakozz hozzám!

Iratkozz fel hírlevelemre!

Nem küldök reklámokat, vigyázok az adataidra és nem adom ki harmadik fél számára.

Teremtő vágyak

Ámulva nézem a gyermekek szabadságát. Nem ismernek lehetetlent. A fantáziájuk szabad,
szárnyaló és játékaikban képesek megteremteni bármit. Vajon hol vesztjük el mi, felnőttek ezt a
képessége? Hol válunk ilyen realistává? És vajon tényleg elveszett? Remélem nem!
Gyerekkoromban kedvenc játékaim egyike volt, amikor háttal fekve az ágyról lelógatott fejjel
szemlélődtem, s ezzel szempillantás alatt egy új dimenzióba, fordított világba kerültem. Talán
épp csak ennyire van szükség. Egy másik nézőpontra, ahonnan ránézhetünk az életünkre és
máris számtalan új megoldás kínálja magát, ami talán szokatlan, de izgalmas kalandot kínálhat.

Január 19-én, Sára napján, azaz éppen ma, a „teremtő évkör” első ajtaján nyitunk be. A „jövő
házába” lépünk, ahol kihasználhatjuk a Vízöntő levegőssége által kínált elrugaszkodást a
berögzült rutinokból. Most először is ki kell fundálnod, mert ez már a Te dolgod, mi célból is
indulsz útra ebben az idei körben. Lesz most egy egész hónapod, hogy kezdj ezzel valamit. Itt és
most sajnos nem elég a szokásos január eleji, újévi fogadkozási hangulat, ami épp azzal a
lendülettel száll el általában a semmibe, amivel jött és máris visszatértél a megszokott
kerékvágásba. Most valami más kell.
A fantáziád!

Találj egy nyugis helyet, ahol kellően biztonságban érezheted magad. Segítsd meg az
átfordulást, az álmodozást! Szellőztess egy nagyot, utána puha takaróval, kandallótűzzel, forró
teával, a neked fontosakkal szerelkezel fel! Vagy ha tetszik, csak lógj fejjel lefelé az ágy széléről.
Cél a más nézőpont és a szabad ugrás a fantáziád világába. Ha pedig készen állsz, akkor igen is
képzeld el, lásd magad előtt, színes, szélesvásznú filmként, ami akár illatos is lehet, milyen
lennél te magad, a párod, a gyermeked, a hivatásod, a lakásod, a családod, az életed, a
mindennapjaid, a feltöltődésed, a ….. bármid, ha olyan lenne, ahogy azt igazából szeretnéd.
Amire legbelül titokban vágysz. Amilyennek valaha megálmodtad vagy ha álmodni sem merted
soha, akkor rajta, itt a pillanat! Nézegess képeket, olvasd el újra a kedvenc könyved, nézd meg a
filmet, amin elrévedtél … – milyen jó is volna, ha részem lehetne ebben! A módszert te
választod. Egy a lényeg. Legyen terved, célod és legyen hozzá KÉPED!

Képtelenség? Dehogy.
Egyszer egy mesében koboldokra bukkantam, akik bíztattak egy kisembert, noha
képtelenségnek tartotta józan realitással szabadulását, merjen hinni a csodában! Lelkesen
magyarázták neki, amíg képtelenségként tekint a dolgokra, addig azok valóban nincsenek.
Hiszen nincsen hozzá KÉPE! Nem látja maga előtt, nem tudja elhinni, elképzelni, hogy
megvalósulhat. Pedig az „óhajtósóhajtás” (mily bájos kifejezés) segíthetne rajta és megmentené
őt. Ez pedig nem más, mint a szív legmélyebb vágyának végre valahára való pontos
megfogalmazása és kimondása.

A KÉP megalkotása, melyben látod, hogy valóra válik és a kimondott szó általi teremtés.
Banális? Talán. Könnyűnek tűnik megcsinálni? Semmiképp. De egy kis tudatos munkával
sikerülhet! Mert minden valamire való mesében elnyeri jutalmát a hős. De ahhoz, hogy célba
érjen el kell indulnia és számtalan próbát kiállva be kell bizonyítania, hogy érdemes a
győzelemre, a jutalomra.

A te próbád most éppen az, hogy el tudod-e képzelni, hogy másként is lehet. Hogy tudsz olyan
saját jövőt álmodni magadnak, amire vágysz! Ami talán más, mint ahogy van, ahogy tanították,
ahogy a világ elvárja… Nem kell az egész életedet azonnal kiforgatni sarkaiból. Elég, ha néhány
megvalósítható (de azért nem túl földhözragadt) vágyat szabadon engedsz.
Ezt némelyeknek könnyű elképzelni, másoknak rettentő nehéz. Épp azért csináljuk most!
Használd a Vízöntő szabadságát! Itt van a levegőben! Légy bátran formabontó, találékonyan
újító, ússz szemben az árral vagy legalábbis próbáld teljes erődből! Hökkentsd meg önmagad
teremtő fantáziád kreatív megoldásaival, mert ott vannak benned! Mozizz magadban! Utána
pedig rögzítsd valahogy. Írd le a lehető legrészletesebb módon, készíts rajzot, keress fotót és
tűzd ki az asztalod körül, a hűtő ajtajára vagy bárhová, ahol sokat időzöl. Nem elég, ha a
telefonodban megvan! Legyen a szemed előtt, hogy bármikor megláthasd!

És ha már látod a KÉP-et, jöhet a kimondott „óhajtósóhajtás”! Fogalmazd meg szóban is szíved
erre az évre vonatkozó vágyait. Ezzel nem kell sietned. Ez e havi ténykedésed utolsó lépése lesz.
A mondatok megalkotásának azonban szabályai vannak.
 – Mivel hatalmad csak magad felett van, magadat tudod megváltoztatni, így magadnak
teremtesz! A célod tehát rólad szóljon egyes szám első személyben.
 – A megfogalmazás legyen pontos. Minél egyértelműbb, tömörebb, pozitív állítás. Tehát
azt ragadd meg, amit szeretnél. Arról gondolkozz, amire vágysz! Ne pedig azt, amit
elkerülnél, amit épp, hogy nem vágysz.
 – És adj határidőt magadnak! Ez lehet egészen rövid, vagy az éven túlnyúló is, csak legyen!
 – Mégis talán a legfontosabb, jól gondold meg mit kívánsz, mert még valóra válik! J
Segítség képpen álljon itt példaként egy lehetséges mondat:
 – A szülinapomra élesítem a blogom és elveszítem FB szüzességem.
Ha pedig végképp azt érzed, hogy ehhez az önmunkához most semmi kedved, de szuper lenne,
ha valaki mégis súgna, mi kap most hangsúlyt az életedben, mibe fektess energiát, miben
érhetsz el leginkább sikert az évben, írj nekem bátran! Segítek észrevenni.

Egy új év küszöbén állunk. Olyan év van a hátunk mögött, amit sosem képzeltünk el, mégis túl
vagyunk rajta. Nosza, rajta! Képzelj most el egy olyan évet, amikor lehetőséget adsz magadnak
arra, hogy másként, friss szemmel, ha tetszik tudatosan láss rá önmagadra és a napok sorára,
amibe talán beleragadtál, de hidd el, csak rajtad múlik, hogy teljesebb és főleg örömtelibb
életet élj! Mit veszíthetsz? Vágj bele!

Higgy magadban, ahogy én hiszek benned! Valahol ott lapul a bensődben saját gyermeki
fantáziád szabad és szárnyaló mivolta. Akarj visszatalálni hozzá!
Kezdd el a vágyaid teremtését azzal, hogy magadhoz hívod, megfogalmazod és leírod őket, s
tegyél ezzel egy lépést önmagad felé!

Sára sátrából szeretettel:
Réka
ui: Hogy mi is az a Sára sátra? Ígérem ez is kiderül majd. 🙂

Ha szeretnél együtt haladni a folyamattal vagy értesülni a néha csak pár napig aktív segítségekről, 
 csatlakozz a csapathoz! 

Tetszett?
Kövess engem

close

Ha szeretnél kapcsolatban maradni, csatlakozz hozzám!

Iratkozz fel hírlevelemre!

Nem küldök reklámokat, vigyázok az adataidra és nem adom ki harmadik fél számára.

Ez az oldal sütiket (cookie) használ. A böngészés folytatásával Ön elfogadja az Adatvédelmi nyilatkozatunkat, beleértve a sütik és más nyomkövetési technológiák használatát.