Meghallgatom
Hétköznapi ünnep
Tegnap éjjel egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy esik a hó. Némán ujjongtam az
elcsendesedett világban és alig vártam a reggelt, hogy kiszabadulhassak. Hűvös szél csípte az
arcom, de a testem jól bebugyolálva őriztem még az ágy melegét. Az utcák csendjében
lábnyomom sajátos kottát rajzolt a vékonyka hóban, s a nyikorgó-reccsenésre csak itt-ott
felelt a járdát söprők cincogó metronómja. Szándékosan a kis utcákat jártam. A hófehér
reggelben még inkább a csend felé húzott a szívem. S ahogy célom felé igyekeztem a házak
közt már láttam megcsillanni a felkelő Nap narancsos-rózsaszínben izzó fényeit, ahogy egy
lustán nyújtózó felleg mögül emeli tekintetét az ébredő városra. Majd kiugrott a szívem,
olyan szép volt. Micsoda boldogság!
S ahogy haladtam tovább csak figyeltem a havat ünneplő reggelt. Mintha mindenki kicsit
halkabban, lassabban lépne. Az autósok is óvatosabbak, s mindez érthető, mégis
összhatásában volt némi áhítat. Mint amikor a váratlanul elcsendesedett asztal körül ülve
valaki megszólal. – Angyal szállt el felettünk. – Aztán két kisgyermek szaladt ki egy kapun.
– HÓÓÓÓÓ – kiáltották és maszkot nem viselő álarctalan arcuk híven tükrözte önfeledt
boldogságukat.
A kis domb tetején álló parkban már lábnyomok fogadtak. Talán kutyasétáltatók, talán más
hó lesők. Mégis egyedül álltam az immár aranyba öltözött szikrázó napkorong előtt és
élvezem, ahogy melegítenek a sugarak. Békésnek hatott a város, pedig a legtöbben már
biztosan futva-siettek és lehet, hogy a magas házak között már nincs is hó. Talán nincs, de
biztosan akad más, amit egy megállított pillanatban észre lehet venni. Ami talán meglepő,
szokatlan és éppen ettől emlékezetes.
A ragyogó napsütésben hamar olvad az éjszaka csodája. Ahogy e sorokat írom az ablak előtt
nagy cseppekben hull alá a szél cibálta napernyő széléről. Aztán a sugarak felszárítják és
elillan, mintha sohasem lett volna. De én láttam! Magamba szívtam az emlékét, mert
észrevettem és érte nyúltam. Akartam, hogy az enyém legyen és immár minden illatával,
fényével és hangulatával belém égett. Ünneppé vált. Hétköznapi ünneppé. Mert kell, hogy
legyenek pillanatok, képek, amikre emlékezni tudunk. Ha be- és el vagyunk zárva vagy csak
egyszerűen visszatekintünk az életünkre. Hogy legyen, ami belülről melegít, amikor kívül csak
sötét van és hideg.
Újhold napja van. Csendes, befelé tekingetős, pihenős-kényeztetős, árnyakkal találkozó idő.
Használd ki! Sétálj csak 10-15 percet bárhol, egyedül. Légy csak magaddal és a
gondolataiddal. És közben figyelj. Hátha te is megtalálod azt a valamit, ami a Te hétköznapi
ünneped lehet a mában.
2021.01.13 reggel
Várom a következő morzsát!Hirlevél feliratkozást ide linkelni
Tetszett?
Kövess engem