Meghallgatom
Az erő legyen veled!
Már a mai gyerekeknek is ismerős a mondat. De vajon, veled van az erő? Meg tudod azt határozni, mikor és mitől érzed azt, hogy erőben vagy? Úgy értem, amikor azt érzed, hogy igazi önmagad vagy? És jól, teremtő módon, örömmel élni is tudod ezt az önmagadat.
Számodra mi az az állapot, mi az a pont, amikor lecsupaszítva, tisztán és őszintén látod saját magad? A „sokmilyenségeddel”, a szeretett és utált, megismert és mások szavaiból sejtett, a használt és kitaszított részeiddel együtt. Van ilyen egyáltalán? Szánsz időt arra, hogy ezt vizsgáld, vagy csak futsz szaladsz előre és hagyod sodorni magad az élet által? Tudod és érzed, hogy mi az, ami téged megtart, amitől Te vagy Te, nem pedig egy póz, egy szerep, esetleg eszköze, bábja mások játszmáinak? Mi az a pillanat, amikor lehullik rólad az álarc, nem más felé? Magad felé. És amikor ez megtörténik, milyennek látod magadat?
Milyen vagy, amikor belenézel a tükörbe és azt kérdezed:
Ki vagyok én? Vajon tisztán értem és elfogadom mindazt, amit látok? Mi az, amitől rajongok saját magamért? És mi az, amit nagyon vagy épp kevéssé szeretek önmagamban? S vajon a világ milyennek lát engem? Azt szereti és azt kifogásolja bennem, amit én magamban? Milyen álarcokat húzok és milyen játszmákat játszok, hogy kicselezzem a körülöttem lévőket, akár öntudatlanul is, amiért cserébe azt várom, hogy még jobban vagy még többen szeressenek, elfogadjanak, elismerjenek, hogy sikeresnek hassak, esetleg felnézhessenek rám?
De vajon fontos e ez? Hogy mit gondolnak mások. Vajon ez e a legfontosabb? S mi az igazán fontos? Itt a tavasz. A fák közt sétálva feslő bimbókat láthatsz. Szabó Évára emlékezem. Összetéveszthetetlen, mélyen zengő hangjára. Egy fantasztikus rádiós volt. Egy szerkesztő-riporter, aki csodás dolgokat tudott kérdezni, mesélni és a hangján keresztül megélhető volt mindaz, amiben élt. Ő mesélt egyszer arról, hogy már annyi és annyi tavasz elmúlt és ő annyi és annyi tavasszal próbálta meglesni a pillanatot, amikor egy bimbó megpattan és kifeslik. Elindul, hogy a benne rejlő virág megmutassa önmagát. Azóta lesem ezt én is sikertelen. Mert az áttörés pillanatának megragadásához, akárcsak olykor a lényeg meglátásához valódi elszánás, odaadás és türelem szükségeltetik. És nekem mindig mennem kellet, tenni a dolgom, valami más, fontosabbnak tűnő felé fordulni. Legalábbis akkor mindig azt hittem, hogy az fontosabb. Mert egy bimbó kipattanása szeszélyes dolog. Nem akkor történi meg, amikor én szeretném, mert vágyom rá, mert én készen állok. A kérdés az, vajon ő készen áll e?
Gondolkoztál már azon, hogy jól vagyunk e jelen az életben és észrevesszük e a nekünk fontos dolgokat? Vagy akár azt, hogy mi mikor állunk készen bizonyos dolgokra? Adunk e időt magunknak arra, hogy örömmel legyünk egyes pillanatokban? Meg tudjuk e élni teljes egészében? Hisz ez fontos! Mi más az, amiből az önmagot táplálni tudjuk a kudarcban, az elbukások során, a nehéz órákban, ami mindannyiunk életének elválaszthatatlan és szükségszerű része. Képek, emlékek, hangulatok adnak kapaszkodót. Amitől megrázzuk magunkat és újra felállunk. Amitől tudjuk, hogy értelme van ennek az egésznek. Hogy van miért előre menni. Mert még nem teljes az, amire megszülettünk, amihez az erőt kapjuk.
Nézem a telihold gyönyörűen ragyogó tányérját. S bár a Naptól kapja fényét, az erő most vele van. Itt az idő, hogy mi is erőre kapjunk és megtápláljuk, megerősítsük önmagunk legbelső, legmélyebben rejtett eredet magját. A Kos erőterében, a legdinamikusabb tűz minőségében járunk. Tapintható a körülöttünk lévő természetben is a kezdet, az elindulás, a születés kirobbanó lendülete. Itt az ideje, hogy a Teremtő Évkör során gondolatban elültetett magokat is feltöltsük. Mert ahhoz, hogy földben pihenő mag a sötétségből a fényre születhessen hatalmas erőre van szüksége. Ahogy neked magadnak is jól jön egy kis egészséges önbizalom, hogy kiteljesedj és megvalósítsd azt, ami Te magad vagy! Hogy ne másokat utánozz, mások álmait valósítsd meg, esetleg mások céljait próbáld elérni, hanem csak maradj a saját jól megérdemelt és bizonnyal sok kalandot és csodát ígérő egyedi utadon.
Victor Hugo szavaival arra bíztatlak:
„Légy hasonló az égen szálló madárhoz, aki törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyai erejében.”
Te mennyire vagy, mennyire mersz szabad lenni? Mennyire bízol önmagadban? A saját szárnyaid erejében? És vajon mersz és tudsz felelősséget vállalni önmagadért? A döntéseidért? A saját magad számára megvalósított életedért? Hogy vagy jelen a saját életedben? Itt az alkalom, hogy ránézz milyennek látod saját magad! Gondold végig a legapróbb részletekig. Légy alapos! Járd be a lényed kívül és belül. Írj hosszú listát, de ne válogass, ne szelektálj! Lásd, ami van! Fanyalogni nem ér!
Aztán először csak magadban gondold végig, hogy vajon ilyennek látnak e mások is? S csak ezután kezdd el finoman kifaggatni a családtagjaidat, kedves és nem kedves barátaidat, hogy ők mit szeretnek benned és mikor másznak tőled a falra?
Aztán ha már kellőképpen látod a tökéletlenségeidet, merengj el azon, hogy vajon mennyire igaz az a kép szerinted, amit a külső szemek látnak? S ha részben is igaznak véled, meg tudod e bocsájtani magadnak, hogy ami vagy, amit sugárzol, amit látnak, talán nem felel meg mindenben az ő elvárásaiknak. Talán épp ezért a magadénak sem. Mégis, el tudod fogadni, hogy így is lehetsz elég jó önmagadnak? Fittyet hányva a sokakra rettentő nyomásként nehezedő, a médiából ránk omló boldog, elégedett, sikeres emberek látszat világával. Hamisság. Ne hagyd magad megtéveszteni!
Te próbálj most, legalább a móka kedvéért, csak önmagad maradni. És játssz velem!
A legjobb, ha beállítasz egy órát, ami 1 percenként jelez neked és nem kell figyelned az időre, mert a játék lényege, hogy mindig 1 percben válaszolj a követkevő kérdésre:
– Mondd meg nekem Te, ki vagy Te?
Ezt ismételd meg újra és újra és próbáld lecsiszolni, tű élessé, pontossá tenni a megfogalmazást a magad számára. Ismered a matrjoska babát? Ahogy szeded szét a faragott babát, mindig kisebb és kisebb darabot találsz benne, mígnem eljutsz az utolsó kicsi figuráig. Valahogy így állj ehhez a gyakorlathoz is. Indulj el a nyilvánvalótól és próbálj megérkezni lényed rejtett, talán csak a magad számára ismert zugaihoz. Az önmaghoz.
Izgalmas lehet az is, ha felveszed magadnak az egész folyamatot és vissza hallgatod, honnan hová jutottál a sokszor 1 perc végére.
Kíváncsi vagyok, neked mi születik meg ebből! Írd meg, ha van kedved! Szívesen elolvasom vagy meghallgatom!
A tűz ereje április 19-ig még velünk van. Tudom jó sok, talán riasztóan sok kérdést is tettem most föl. De néha jó megállni és befelé is figyelni. Azért mára elég lesz ennyi! Jó munkálkodást kívánok! Hamarosan folytatjuk.
Ha pedig elakadnál vagy csak egy kis törődésre vágysz,
a Sátorban, a tűznél várlak! Gyere!
Szeretettel:
Réka
Ha szeretnél együtt haladni a folyamattal vagy értesülni a néha csak pár napig aktív segítségekről,
csatlakozz a csapathoz!
Tetszett?
Kövess engem